Of course, we are teammates! (Monza)

Hát persze, csapattársak vagyunk! (Lewis Hamilton)

Válaszolta arra a kérdésre, hogy vajon ismét barátok lettek-e Nicoval. Rögtön szembetűnő, hogy Lewis nem a barátok, hanem a csapattársak szót használta a válaszában, márpedig a kettő egyáltalán nem szinonímája egymásnak. Afelől azt hiszem keveseknek volt kétsége, hogy ők most csapattársak. Hosszasan bele lehetne bonyolódni a kettejük  lélektani párharcába, hogy vajon melyikük tud épp felülkerekedni, melyik arckifejezései, mondatai mire engednek következtetni. Sajnos én ehhez – bár van véleményem – nem érzem magam kvalifikáltnak, gy ott állnék meg, hogy figyeljetek ezekre a jelekre, hiszen sokszor majdnem olyan érdekes lehet ez is, mint maga a verseny.
Vagy talán ez az, ami a versenyt is eldönti? Mindenesetre az biztos, hogy test-test elleni küzdelemre a mai futamon esély sem volt a világbajnoki aspiránsok között. Hogy ennek mi az oka? Találgatni tudnék csak. Titkolt csapatutasítás, burkolt csapatsorrend, a színfalak mögötti megállapodás részét képző helycsere, egyszerű vezetői hiba vagy épp a lélektani nyomás mindegyike megfordult a fejemben.

Lewis rosszul sikerült rajtja 3 pilótát sújtott komolyabban, és érdekes módon mindannyian elég jól ki tudtak keveredni az esetből. Maga a brit hamar felzárkózott csapattársára, majd a fent már említett okok egyikével átvette a vezetést, és utána nem is igazán hagyott nyitva kérdést azt illetőleg, hogy bár előnye nem fölényes, de pont eléggé magabiztos ahhoz, hogy a visszaelőzésben a német ne reménykedhessen.

Mögé ragadt be Bottas, akinek amiatt aztán kétszer is át kellett hámoznia a mezőnyön, hogy csapattársa mögött az erősorrendnek megfelelő pozíciót elfoglalhassa. Neki ezzel a manőverrel szállt el az esélye a dobogóra, de az előzései roppant magabiztosságról árulkodtak, nem is beszélve a feleslegesen agresszív Magnussennel szemben mutatott türelméről.

A harmadik aki ezen torlódásból igen rosszul került ki a Red Bull csodagyereke, Daniel Ricciardo. Vele és csapattársával a Red Bull tökéletesen alkalmazta az oszd meg és uralkodj taktikáját. Vettel állt ki a pontszerzők közül a leghamarabb, elé vágva mindenkinek az első hármas kivételével, Ricciardo pedig a legutolsóként, mindenkivel szemben gumielőnyt szerezve. Bár azt láttuk, hogy az egy cserés kiállás működött a futamon, azért az is nyilvánvaló volt, hogy akik hamarabb vételeztem kemény keveréket, azoknál az utolsó körökben komoly tempódeficit jelentkezett. A címvédő miután az ausztrál maga mögé utasította a verseny végéig hátra levő néhány kör alatt 10 másodperc hátrányt gyűjtött. Jóval többet mint amennyivel mögötte ért célba utolsó pontszerzőként befutó Kimi Räikkönen.
A taktika lénye az, hogy a hamar kiálló versenyző az elévágásnak köszönhetően a riválisok elé áll, és bár gumija kicsit végig kopottabb az övéknél, a különbség pont akkora amivel pozícióját sikeresen tudja védeni. Közben a később kiálló versenyző ledolgozza a hátrányát, majd olyan tempófölénnyel érkezik meg a csapattársát üldöző boly nyakéba, hogy könnyedén átverekszi magát rajtuk.
Az viszont, ahogy ezt Daniel megtette, már csakis az ő zsenialitásán múlott. Olyan látványos, kreatív, sokszor az ellenfelei számára is váratlan megoldásokkal előzgette át magát rajtuk, amire csak egy egészen kivételes versenyző képes. És pont ezért lassan el sem csodálkozunk, hogy megint könnyedén Vettel előtt végzett.