2013. november 24., vasárnap

It was a good finish to my career (Interlagos)


Méltó befejezése ez pályafutásomnak (Mark Webber)

Mark Webber ezen a futamon gyakorlatilag lemásolta azt amit az elmúlt négy évben teljesített. Kiváló másodhegedűs volt a brillírozó Vettel mellett. Egyetlen éve volt, amikor fel tudta venni a versenyt csapattársával, pont az, amikor az autójuk a legkevésbé volt kiemelkedő a mezőnyből. Íme egy kis muníció Vettel ellenszurkolóinak: "csak akkor tud nyerni, ha lényegesen jobb az autója", amire aztán hívei rögtön replikázhatják, hogy, hogy nem azért tavaly is világbajnok lett. Itt aztán kapott is ellenszelet, bár azt, hogy ennek mértéke mekkora volt, azt nyilván mindenki saját szája íze szerint adná elő ma. Mark sebességét soha, senki sem vonta kétségbe, hiszen nem csak a pole-okat tudott elorozni az amúgy kétségbevonhatatlanul edzésspecialista Seb orra elől, de futamokon is nem egyszer tartotta vele a lépést, több esetben úgy, hogy pont előtte autózott.
Merészségért sem ment a szomszédba az ausztrál. Hiperagresszív vezetési stílusa számtalan meghökkentő előzéshez segítette, például amikor tavaly Alonso mellett húzott el az Eau Rouge kanyarban a vakmerőnek minősíthetőnél talán egy egy fokkal bátrabban. No meg persze az emlékezetes törökországi koccanása Vettellel, aki azt hitte, hogy tempófölényével és határozottságával kiterelheti Markot a külső ívre, ám Mark nem az a típus, aki egy rálegyezéstől összetojja magát.
Hogy miért nem tudott mégsem címet szerezni az ausztrál? A világbajnokok egyik legfontosabb erénye hiányzott belőle, a folyamatosan magas szintű teljesítmény. Nézzünk csak meg egy Alonsot. 1 kiesésétől és egy 11. helyétől eltekintve minden futamot pontot szerzett, és ezen a 17 versenyen rendre csapattársa előtt végzett úgy, hogy az egyszer sem követte őt közvetlenül a célban. Ez az az egyenletesen magas szintű teljesítmény ami egy jó pilótát a világbajnokok közé emelhet.

Nos nem tévedtem nagyot pár versennyel ezelőtt, amikor azt állítottam, hogy Seb és a Red Bull idei fölénye megdönthetetlenebbnek tűnik a rettegett 2011-es évnél. A szezon második felében minden egyes futamot a fiatal német nyert, gyakorlatilag kenterbe verve a „legsötétebb” Schumacher-korszakot. 2-vel hosszabb már most a győzelmi szériája, mint Michaelnek valaha volt, és futamból is ugyanannyit tudott nyerni, igaz Michaelnek ez eggyel kevesebb futamból jött össze. Azt hiszem nem túlzás állítani, hogy még legvérmesebb rajongói is jobban élveznék a futamokat, ha valóban meg kéne szenvednie a győzelmekért. Hiszen ma is mi történt. A 14. körben már 10 másodperc előnye volt, ami pontosan ahhoz kellett, hogy a második kiállásánál bekövetkezett bakit kényelmesen lábon kihordhassa. Onnantól kezdve, pedig leginkább arra törekedett, hogy biztonságosan, és kockázatmentesen hozza haza Hungry Heidit. Aki mostanra bizonnyal jóllakott.

A szezon utolsó futama egyébként meglepő módon pont az esőtől lett eseménydús. Attól az esőtől, amit annyira vártak, de ami nem érkezett meg igazán. Ez volt ugyanis a fő motorja annak, hogy a legtöbben a végsőkig, vagy esetleg – mint Maldonado esetében a Williams – annál kicsit tovább is kivártak a kerékcserével, hogy egy hirtelen leszakadó esőben, vagy legrosszabb esetben egy safety car fázis alatt taktikai előnyhöz juthassanak. Voltak akik ezt bátran megtehették, és volt akik csak óvattal alkalmazhatták ezt. Pont ezért láthattuk azt, hogy hirtelen hárman is a boxba rohantak a Hamilton-Bottas ütközést követően, hiszen nekik akkor már rég cserére érettek voltak abroncsaik.

Az évadzáró futam komoly reményekkel kecsegtette volna az egész évben szenvedő McLaren csapatot, ha nem épp ez lett volna az utolsó verseny a nagy változásokat hozó 2014-es évad előtt. Ők is a Ferrari is megtalálta elveszettnek hitt formáját, ám mivel a fejlesztésekkel már mindkét csapat leállt, ezt valószínűleg a pálya karakterisztikájának kell betudnunk.

Mostantól pedig elkezdhetünk izgulni, hogy jövőre se Vettel, se a Red Bull, se senki más ne tudjon az ideihez hasonló lépéselőnybe kerülni.

2013. november 17., vasárnap

Enjoy as long as we can (Austin)

Élvezzük ki, amíg lehet (Sebastian Vettel)

Bizony van mit élveznie Sebastian Vettelnek és a csapatának, hiszen a sorban nyolcadik győzelme bebizonyította, hogy a fölényük minden korábbinál meggyőzőbb. Nem kétséges, hogy a fenti mondat mögé egy kicsit azt is oda kell érteni, hogy az utolsó verseny is kell idén, mert, hogy jövőre mi jön, arról nekik is csak sejtelmeik lehetnek. Számukra ez a legnagyobb kockázat, mindenki más számára azonban a legnagyobb remény.

A mai futamot a Pirelli érában bizony akár unalmasnak is tekinthetjük. Csupán kettő versenyző választotta önszántából a 2 kiállást, nem voltak tehát igazán komoly taktikai eltérések, és elmaradtak az ennek köszönhető jelentős sebességkülönbségek is. Illetve, ha pontosabbak akarunk lenni, csak elenyésző számban jelentek meg. Ennek megfelelően a pozíciócserék száma is alaposan redukálódott, igaz azok között pár igencsak minőségit is megfigyelhettünk. Amit ezek közül talán leginkább érdemes kiemelni az a Hülkenberg-Alonso párharc volt. Nico az őt utolérő és DRS-sel támadó Fernandot hamar elengedni kényszerült, részben a DRS okozta sebességkülönbség részben a spanyol támadási módszere miatt, ami olyan védekezésre kényszerítette ellenfelét, amit a következő kanyar kigyorsításánál kegyetlenül kihasználhatott. Ugyanakkor amíg Fernando ezt követően, a további előzések reményében komoly vágtára fogta Ferrariját, addig Hülkenberg hideg fejjel óvta abroncsait. Így aztán amikor a Hamiltonról lepattanó spanyol ismét lassulni kezdett, a német megpróbálkozhatott a visszaelőzéssel, ám erre nem maradt elég ideje. Legalábbis nem annyi, amennyit Alonso félelmetes rutinja megkívánt volna.

Viszont ezen kívül eléggé szolid mennyiségben láthattunk akciókat. És amit fontos észrevenni, hogy ezt csak azért érezhetjük így, mert a Pirelli látványos szenvedése, hogy olyan gumit állítson elő, ami meghatározott körszám után mondja be az unalmast, de biztonságos maradjon, roppant sok akcióval és látvánnyal ajándékozott meg bennünket az év eddigi versenyein. Tehát amikor magunkban csöndben szidjuk az olasz beszállító slickjeit, akkor ne feledkezzünk meg róla, hogy minden betegségük ellenére mi nézők igen sokat köszönhetünk nekik.


2013. november 3., vasárnap

I have bigger toys now (Yas Marina)

Most már nagyobbak a játékaim (Sebastian Vettel)

Seb játékába a játszótársai ezen a hétvégén sem igazán tudtak beleszólni. Persze egy kisautót lenyúlt Alonso meg egyet Webber is, de az érdemi játékot az immár megkoronázott király magabiztosan uralta. Az előbbi a leggyorsabb kört tudta elhalászni, az utóbbi a pole-t, de a zsinórban hetedik futamgyőzelemhez kétség sem férhetett. Talán a verseny második felében is autózhatott volna fölényesen Vettel, de ott már nem volt rá szüksége. Az első etapban ugyanis úgy autózott folyamatosan 1:46-os köröket, hogy 1:48 alá csak elvétve tudott más benézni. Így aztán az első kiállásokhoz érkezve már magabiztosan térhetett vissza az élre.

Ez a félelmetes tempófölény több tényezőből tevődött össze.
Amit talán senki sem von kétségbe, hogy a Red Bull gyors. Másrészt négyszeres bajnokként ne vitassuk el tőle, hogy talán ő sem egy tehetségtelen kókler, azonban a sor itt nem ér véget. Ő volt ugyanis szinte az egyetlen, aki első kiállásáig folyamatosan úgy autózhatott, hogy senki sem volt aerodinamikai hatótávjában, azaz senki sem csökentette a leszorítóerejét, fokozta autója melegedését. Ami viszont még ennél is fontosabb, hogy az előzések Abu-Dhabi-ban korántsem voltak olyan magától értetődőek, mint egy héttel ezelőtt, Indiában. Láttuk, hogy a versenyzők közül többen megszenvedtek a náluk akár 3 másodperccel lassabb autók maguk mögé utasításával is. Márpedig az elévágástól rettegő pilóták eldőlő dominók soraként követték az első fecskeként kiálló Hamiltont, és egytől egyig komoly forgalomba kerültek.
Aztán a forgalom volt akit jobban, volt akit kevésbé tartott fel, de senki sem úszta meg szárazon. Bár akkor a friss közepeseken majdnem mindenki tudott volna 1:48-on belül autózni, sajnos erre nem volt adott a hely, így az elévágás majdhogynem fordítva sült el. A pályán hosszan kint maradó két Ferrari tűnt a taktikai csata nagy győztesének, miközben Vettel aki a 16. körig tudta húzni első kiállását tempóvesztés nélkül behozhatatlan előnyre tett szert. Vele a továbbiakban nem is volt értelme foglalkozni. Az, hogy végül nem a Ferrarik ünnepelhettek a dobogó két alsóbb fokán viszont annak lett a következménye, hogy cseréjük után Gutierez, illetve Sutil mögé hosszan beragadva őket is komolyan feltartották. Ha ez nincs, az Alonso féle lágy-közepes-lágy taktika szinte bizonyosan dobogót ért volna, és feltehetően, ha Massának nem kell annyit szélárnyékban autózni, ezt a taktikát ő maga is követhette volna. Így azonban a Webber-Rosberg-Grosjean hármas kényelmes előnyt tudott kiharcolni magának, amikor ők már átverekedték magukat az eltérő taktikán autózok sorfalán, de a Ferrarik még ugyanezzel küzdöttek.

Szemmel láthatóan sokan célozták be a a Pirelli által kiszámolt egy cserés taktikát, ám a valóság ezúttal sem igazolta vissza a gumiszállító számait. Végül csak két versenyző tudta sikeresen befejezni a versenyt egyetlen cserével, a két Force India, érdekes módon ők is ellentétes felosztásban. Sikerükhöz viszont elengedhetetlenül szükséges volt az a rengeteg idő, amit riválisaik mögöttük és a hasonszőrű próbálkozók mögött vesztettek el. Di Resta eredménye gy is külön kiemelendő, hiszen a végén sikerrel védte meg pozícióját a két kiállásos taktikán lévő Hamiltonnal szemben, így a pályán a hatodik helyet szerezte meg.

Hogy ez a valójában fog-e ötödik helyet érni még nem tudom, (Frissítve: Alonso végül nem kapott büntetést.) az azonban figyelemre méltó, hogy az esetleges időbüntetés tudatában Fernando nem őrizhette már pozícióját és egészen félelmetes utolsó négy kört teljesített, mindegy egyes körben újabb és újabb körrekordot jegyezve. Lehet, hogy ezt látnánk a futamokon, ha nem kéne óvni a gumikat? Persze, akkor elveszne a taktikák ütközéséből eredő konfrontációk zöme, így a teljesítmény bár közelebb kerülne a maximálishoz, a látvány nem biztos, hogy erősödne. Komoly dilemma.