2013. november 24., vasárnap

It was a good finish to my career (Interlagos)


Méltó befejezése ez pályafutásomnak (Mark Webber)

Mark Webber ezen a futamon gyakorlatilag lemásolta azt amit az elmúlt négy évben teljesített. Kiváló másodhegedűs volt a brillírozó Vettel mellett. Egyetlen éve volt, amikor fel tudta venni a versenyt csapattársával, pont az, amikor az autójuk a legkevésbé volt kiemelkedő a mezőnyből. Íme egy kis muníció Vettel ellenszurkolóinak: "csak akkor tud nyerni, ha lényegesen jobb az autója", amire aztán hívei rögtön replikázhatják, hogy, hogy nem azért tavaly is világbajnok lett. Itt aztán kapott is ellenszelet, bár azt, hogy ennek mértéke mekkora volt, azt nyilván mindenki saját szája íze szerint adná elő ma. Mark sebességét soha, senki sem vonta kétségbe, hiszen nem csak a pole-okat tudott elorozni az amúgy kétségbevonhatatlanul edzésspecialista Seb orra elől, de futamokon is nem egyszer tartotta vele a lépést, több esetben úgy, hogy pont előtte autózott.
Merészségért sem ment a szomszédba az ausztrál. Hiperagresszív vezetési stílusa számtalan meghökkentő előzéshez segítette, például amikor tavaly Alonso mellett húzott el az Eau Rouge kanyarban a vakmerőnek minősíthetőnél talán egy egy fokkal bátrabban. No meg persze az emlékezetes törökországi koccanása Vettellel, aki azt hitte, hogy tempófölényével és határozottságával kiterelheti Markot a külső ívre, ám Mark nem az a típus, aki egy rálegyezéstől összetojja magát.
Hogy miért nem tudott mégsem címet szerezni az ausztrál? A világbajnokok egyik legfontosabb erénye hiányzott belőle, a folyamatosan magas szintű teljesítmény. Nézzünk csak meg egy Alonsot. 1 kiesésétől és egy 11. helyétől eltekintve minden futamot pontot szerzett, és ezen a 17 versenyen rendre csapattársa előtt végzett úgy, hogy az egyszer sem követte őt közvetlenül a célban. Ez az az egyenletesen magas szintű teljesítmény ami egy jó pilótát a világbajnokok közé emelhet.

Nos nem tévedtem nagyot pár versennyel ezelőtt, amikor azt állítottam, hogy Seb és a Red Bull idei fölénye megdönthetetlenebbnek tűnik a rettegett 2011-es évnél. A szezon második felében minden egyes futamot a fiatal német nyert, gyakorlatilag kenterbe verve a „legsötétebb” Schumacher-korszakot. 2-vel hosszabb már most a győzelmi szériája, mint Michaelnek valaha volt, és futamból is ugyanannyit tudott nyerni, igaz Michaelnek ez eggyel kevesebb futamból jött össze. Azt hiszem nem túlzás állítani, hogy még legvérmesebb rajongói is jobban élveznék a futamokat, ha valóban meg kéne szenvednie a győzelmekért. Hiszen ma is mi történt. A 14. körben már 10 másodperc előnye volt, ami pontosan ahhoz kellett, hogy a második kiállásánál bekövetkezett bakit kényelmesen lábon kihordhassa. Onnantól kezdve, pedig leginkább arra törekedett, hogy biztonságosan, és kockázatmentesen hozza haza Hungry Heidit. Aki mostanra bizonnyal jóllakott.

A szezon utolsó futama egyébként meglepő módon pont az esőtől lett eseménydús. Attól az esőtől, amit annyira vártak, de ami nem érkezett meg igazán. Ez volt ugyanis a fő motorja annak, hogy a legtöbben a végsőkig, vagy esetleg – mint Maldonado esetében a Williams – annál kicsit tovább is kivártak a kerékcserével, hogy egy hirtelen leszakadó esőben, vagy legrosszabb esetben egy safety car fázis alatt taktikai előnyhöz juthassanak. Voltak akik ezt bátran megtehették, és volt akik csak óvattal alkalmazhatták ezt. Pont ezért láthattuk azt, hogy hirtelen hárman is a boxba rohantak a Hamilton-Bottas ütközést követően, hiszen nekik akkor már rég cserére érettek voltak abroncsaik.

Az évadzáró futam komoly reményekkel kecsegtette volna az egész évben szenvedő McLaren csapatot, ha nem épp ez lett volna az utolsó verseny a nagy változásokat hozó 2014-es évad előtt. Ők is a Ferrari is megtalálta elveszettnek hitt formáját, ám mivel a fejlesztésekkel már mindkét csapat leállt, ezt valószínűleg a pálya karakterisztikájának kell betudnunk.

Mostantól pedig elkezdhetünk izgulni, hogy jövőre se Vettel, se a Red Bull, se senki más ne tudjon az ideihez hasonló lépéselőnybe kerülni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése