2012. július 22., vasárnap

Grande, grande, grande! (Hockenheim)

Óriási, óriási, óriási! (Fernando Alonso)

No a Red Bull sem ma duplázta meg rajongói számát, ez azt hiszem nyilvánvaló. Egyrészt Vettel pályaívet elhagyó előzése, melynek kapcsán a Wéber Gabi által elmondottakat tekinthetjük mérvadónak, azaz a megítélése a versenyzői eligazitáson elhangzottakon fog múlni (ezen sorok írásakor még nem ismert). Másrészt a Red Bull motorvezérlése, ami a futamot megelőzően borzolta a kedélyeket is komoly vitákat válthat ki. Mint oly sokszor ezúttal is azt halhattuk, hogy bár a szabály betűjének megfelel, a szellemének (értsd: céljának) viszont nem. Egy barátom felvetése jut eszembe, ami talán működhetne, miszerint érdemes lenne elgondolkodni azon, hogy a szabályok szellemét vessük papírra. Azaz nem, vagy nem csak konkrét technikai leírás szerepelne a szabályban, hanem általánosan megfogalmazott elvek is. Ezeket az elveket azután úgy lehetne alkalmazni, hogy ha utólagosan nem felel meg valami a szabálynak, azt büntetik, viszont előzetesen állásfoglalást lehet kérni, és az állásfoglalás a következő állásfoglalás időpontjáig maradna hatályban. Azaz ha a stewardok kimondják, hogy egy adott megoldás szabálytalan, akkor újabb állásfoglalásig annak alkalmazása nem vonhat maga után szankciót.


Az mindenesetre megnyugtató, hogy a módosított motorvezérlés ellenére nem volt előnyben a Red Bull, tehát mint nézőnek az élmény szempontjából nem kell aggódnunk. Az okosok meg majd kitalálják (relistábban szemlélve lepolitizálják) mi is a tuti.

Alonso ismét kiautózta a maximálisat autójából. Azt, hogy ennél egy centivel sem volt több benne jól mutatja, hogy elszakadnia üldözőitől egy pillanatig sem tudott.
Mint ahogy mostanában oly gyakran ezt a versenyt is a gumitaktika döntötte el, vagy ha pontosabban akarok fogalmazni a gumispórolás. Ez az amiben Button korábban oly sokszor tudott maradandót alkotni, és amiben ezúttal (függetlenül az előzése szabályosságától) fiatal német ellenfele lejavulta őt. Alonso pedig roppant okosan használta ki azt, hogy az élen autózva kis mértékben úgy tudja mérsékelni tempóját és a gumikopást, hogy ezzel pozíciója cseppet sem kerül veszélybe.
Button visszatérése a gödörből, mely reméljük nem lesz Massa feltámadásához hasonlóan kérészéletű, több szempontból is fontos. Egyrészt kibővült a versenyekbe, sőt akár a futamgyőzelemben érdemben beleszólni képes versenyzők száma, másrészt úgy tűnik, hogy a McLaren igen jó irányba lépett előrébb új csomnagjával, és ismét beérték két (vagy talán 3, 4?) fő riválisukat.

Kimiről nehéz érdemben nyilatkoznom. Ismét csak annyit tudok írni róla, hogy teljesítmény kontextus hiányában nehezen értelmezhető. Vajon ő az aki ennyivel gyengébb az élen haladóknál, vagy autója? Nehéz megítélni. Mindenesetre szorgalmasan gyűjtögeti tovább a pontokat, és így a világbajnokságban elfoglalt előkelő negyedik helyét is őrzi.

A verseny egyértelműen legnagyobb meglepetését számomra a Sauber istállója jelentette. Ahogy a Wéber Gábor többször is megjegyezte, Kobayashi a 12. Perez pedig a 17. helyről rajtolva küzdötte fel magát az 5.-6. pozícióba. Ám ami ennél is fontosabb,l hogy tempójuk egy pillanatig sem maradt el az élen haladókétól, sőr az utolsó etapba mindketten konzekvensen közeledtek az első négy helyezetthez. Úgy tűnik, hogy a Sauber azzal tud a többiekkel azonos szintre, helyenként kicsit eléjük is kerülni, hogy kiemelkedően jól bánnak a gumikkal, és ezért kicsit agresszívebb stílust engedhetnek meg maguknak.

Schumachernek pedig továbbra is ezzel akadnak gondjai. Jól láthatóan a friss gumikon rendkívül gyors, emlékezzünk csak az első körre, amikor Vettelt támadta majdnem eredményesen. De a pár gyors kör után tempója rohamtempóban esik vissza. Ez történt gyakorlatilag minden cseréje után, azzal a különbséggel, hogy az utolsó, harmadik kiállása, melyre a pontszerzők közül egyedül neki volt szüksége már a csökkentett tempóban is gyorsabb tudott lenni, az amúgy igen hatékony Saubereknél. Bármennyire is indokolatlannak tűnt a harmadik kiállása, taktikailag tökéletes lépés volt. A kiállás után az élen haladó Alonsohoz 11 másodperccel tudott közelebb kerülni mindössze 15 kör alatt. Pechjére a Sauberek a spanyolnál komolyabb sebességet engedhettek meg maguknak, így Perez megelőzésére pont nem volt elég igyekezete. Ha viszont kint marad a már addigra is elhasznált gumikon, bizonyos, hogy svájci alakulat mindkét autója könnyedén előzi meg, így ennél csak rosszabbul járhatott volna. Hovatovább, ha a többieket sújtó gumikopás erőteljesebb, mint ahogy az Kanadában láttuk, akkor akár pozíciót is nyerhetett volna a megfelelő időben elkövetett kiállásának hála.

Nehezen indokolható Webber sebességének hiánya. Csapattársától ugyanis 43 másodperccel maradt el, ami körönként 2/3 másodperc különbséget jelent. Ezt aligha lehet csupán a forgalommal magyarázni. Aki még talán nála is látványosabban vesztett a tempójából, az az elmúlt futamok botrányhőse, aki ötödik helyről rajtolva, lassú, de kitartó módon bukta el sorban a helyezéseket, míg végül 15. helyen körhátrányban futott be. Lehet, hogy valami technikai gond sújtotta, agy talán megkockáztatott egy esős beállítást? Ellenpólusként pedig meg kell említenünk Bruno Sennát, aki első körös szerencsétlen ütközését követően az élen haladókkal megegyező köridőket tudott produkálni hosszú körökön keresztül. A verseny ezen szakaszában gyorsabb volt a leggyorsabb kört futó Hamiltonnál is.

Végül a közvetítésről. Sajnos Mezei Dániel beleszokott a közvetítésbe. Ez persze nem azt jelenti, hogy meglátásai helyesek, vagy hogy jól tudja követni a versenyen történteket, hanem csupán annyit, hogy önbizalma megnőtt, nagyon bátran mondja szemünkbe marhaságait. Hogy milyen mennyiségben követi el ezeket azt jól mutatja, hogy az egyébként a kollegialitást maximálisan szem előtt tartó kommentátortársának egyre gyakrabban kell őt kiigazítania. Nehéz ezt leírnom, de ennél bizony Palik Laci jobban tudta követni mi történik a pályán, igaz az ő túláradó lelkesedése, bizonyára sokak számára volt zavaró, esetlegesen irritáló. Persze nem bízom benne, hogy ennek a fiaskónak korrigálása és esetleges személycsere bekövetkezhet a Boxutca stábjában. Feltehetőleg a döntéshozók nem élnek együtt annyira a sporttal.

Frissítés: Vettel 20 másodperces büntetést kapott és ötödik.
 

1 megjegyzés:

  1. Mint tegnap este kiderült, Vettel manőverét szabálytalannak minősítették és 20 másodperc plusszal 5. helyen végzett. Jobban járt volna, ha visszaengedi Buttont maga elé.
    Massával kapcsolatban a rontott edzés és a rajtnál elvesztett légterelő miatti plusz 1 kiállás ellenére a 22. helyről végül a 12-re jött föl és köridejei se voltak rosszak az utolsó kiállása után lágy gumikon. Egy darabig az övé volt a leggyorsabb kör is, csak Kobayasi ezt később elvette tőle. Szerintem a 2 héttel ezelőtti jó eredményéhez közel még fog ő versenyezni idén, akár már most hétvégén a Hungaroringen.

    VálaszTörlés