2013. március 24., vasárnap

This was silly! (Kuala Lumpur)

Ez butaság volt! (Christian Horner)

Mint minden évben, idén is előkerültek a tavaly óta már dekriminalizált csapatutasítások a száguldó cirkuszban. Azonban, a csapatok szempontjából logikusan ilyenkor még nem az egyéni, hanem a csapat-világbajnoki cím van az utasítás fókuszában. Illetve ennél is pontosabb megfogalmazás a kockázatminimalizálás lenne. A csapatnak egyértelműen az a legszerencsésebb az év ezen szakában, ha mindkét versenyző biztosan, jó helyen ér célba. Ezzel egyrészt maximalizálni tudják a csapat eredményét, másrészt mindkét versenyzőjüket versenyben tudják tartani az egyéni címért folytatott küzdelemben. Ez év elején azért is fontos, mert az év hosszú, és bármikor beüthet egy előre nem látható akadály, ami miatt az egyik versenyzőjük kiesik a küzdelemből. Ilyenkor az a csapat amelyik mindent egyetlen versenyzőre tesz fel könnyen hoppon maradhat.
Az ilyen jellegű, fordított utasítás a boxból majdnem ugyanakkor terhet ró az általa háttérbe szorított versenyzőre, aki ilyenkor általában úgy véli, hogy komolyabb kockázatvállalás nélkül megkísérelhető lenne az előzés. Ugyanakkor a képet ebben a szituációban tovább árnyalja az, hogy az elől haladó csapattárs látszólagos lassú tempója sok esetben ugyanúgy a taktika, a takarékoskodás következménye. Itt jegyezném meg, hogy meglehetősen sajnálatos, hogy egy autóverseny kapcsán ilyen sokat kell arról értekeznünk, hogy mikor épp milyen szempontok figyelembe vétele miatt nem haladhatnak a versenyzők a maximális elérhető tempóval.

Ezen a versenyen két csapatnál is az a döntés született, hogy a legbiztosabb az, ha a versenyzők pozíciójukat megtartva érkeznek a célba. A két utasítás azonban egészen eltérő életet élt. A tisztább helyzet a Mercedes háza táján bontakozott ki, ahol Nico lázongott ugyan a döntés ellen, és a verseny végéig a biztonságosnak nem feltétlenül tekinthető fél másodperces különbséggel kísérte el csapattársát, de végül nem mert, nem akart eltérni attól. Az esetből Lewis nem csak a többletpontok terén tudott hasznot húzni, hiszen a dobogón tanúsított magatartásával, azzal hogy jelezte, Niconak kéne itt állni, és hogy elmondta így nem öröm émes helyen végezni feltehetőleg a közönség szimpátiáját is elnyerte. Ő lett a nap jófiúja.
A rosszfiú szerepét viszont kétségtelenül a regnáló világbajnok sajátította ki. Nehéz, ha nem egyenesen lehetetlen megmondani, hogy mi is történt pontosan Webber utolsó kerékcseréjét követően Horner és két pilótája között, de amit biztosan tudunk, hogy Horner utasításba adta, hogy tartsák a pozíciót, ne vállaljanak felesleges kockázatot. Ám azt, hogy az instrukció pontosan hogyan hangzott nem tudjuk, pedig ez különösen fontos lenne annak tekintetében, hogy Vettel a verseny után arra hivatkozott, hogy ő nem tudta, nem szabadna előznie. Ezt megerősíti Webber verseny utáni sértődöttsége mellett a címbeli idézet is.
Az eset kapcsán két érdekességre hívnám fel a figyelmet. Egyrészt általánosan elfogadott vélekedés a Forma-1 rajongók körében, hogy Webbert a Red Bull második számú versenyzőként kezeli, és akár trükköket is bevet annak érdekében, hogy Sebastian mindenképp előtte végezzen. Ezzel a nézőponttal élesen szemben állnak a mai nap történései. A másik pedig a 2011-es Brit Nagydíj, ahol fordított felállás mellett kaptak hasonló parancsot a boxból az osztrák-angol csapat pilótái. Webber mégis láthatóan megkísérelte ledolgozni hátrányát, és a verseny után így nyilatkozott:
„Természetesen figyelmen kívül hagytam a csapatot, mert meg akartam szerezni a pozíciót. Seb a legjobbat nyújtotta, én is a legjobbat nyújtottam. Nem ütköztem volna senkivel.”
Ennek fényében azért megkérdőjelezhető Mark felháborodásának megalapozottsága.

Az internetes fórumokat olvasgatva több helyről visszaköszönt a vélekedés, miszerint Seb utol sem érte volna ausztrál csapattársát, ha annak nem kell lecsavarnia a motorját. Sok érvet lehet hozni az előzés megalapozottsága ellen, azaz hogy csak a nem azonos körülmények miatt tudott előzni, ez azonban bizonyosan nincs közte, hiszen Mark az utasítást saját bevallása szerint is csak az utolsó kiállását követően kapta, ahonnan már úgy ért vissza a pályára, hogy Vettel ott lihegett a nyakán.

A magam részéről Wéber Gáborral kell, hogy egyetértsek, aki szerint nekem, mint nézőnek az egyetlen helyes elvárásom az lehet, ha a versenypályán versenyzést szeretnék látni.

Az első két verseny alapján egy négyes vezérfogat látszik kialakulni a csapatok közt. Ennek egyértelmű tagja a Red Bull és a Ferrari, és valószínűsíthető, hogy ide tud csatlakozni az előző versenyen gyengélkedő Mercedes és a main szenvedő Lotus is. Az is nyilvánvalónak látszik, hogy az erőviszonyok a fenti csapatok között futamról-futamra fognak változni a szezon első felében.
A második csoport a négy erős középcsapatot tartalmazza. Ide sorolható a korábbi önmagának árnyékát idéző McLaren, a mai futamot hihetetlenül elszúró Force India, és a Sepangban Hülkenberggel remekelő Sauber, valamint a Toro Rosso is. Nagyjából a felsorolás szerinti sorrendben.
A Williams egyelőre alaposan le van maradva a középcsapatoktól is, és őket már csak a két kis csapat követi.

Az előző heti bejegyzésemben kifejezetten dicsértem a közvetítést amibe ma azért pár apróbb hiba vegyült, viszont ma is inkább dicsérek, azért megemlítem, hogy a futamot követő online közvetlen beszélgetést  kommentátorok és a szakértők között kifejezetten ajánlanám mindenkinek a figyelmébe.


2 megjegyzés:

  1. Technikai javaslat: A szöveg hátterének áttetsződéséből vissza kéne venni (vagy a háttérképet halványítani), mert nehezen olvasható.
    Én a McLarent nem sorolán középcsapatnak, annak ellenére, hogy most valamit még nagyon keresnek, de szerintem 1-2 futam után, legkésőbb Európára ők oda fognak érni a 4 - általad kiemelt - közé.
    Szjó Zolit azért kicsit megintem. Bár tudom, hogy az emelt hangú közvetítés kell az izgalmasabb jeleneteknél, akcióknál, de nem akarom, hogy belőle is Palik legyen és egy egyszerű rajthoz való felsorakozást is végigvisítson, márpedig most még az első piros lámpa se gyulladt ki, de már kiabált. Ez a futam során is 1-2 alkalommal zavaró volt számomra, de persze még így is klasszisokkal jobba múlt évinél és jóval szakmaibb. Ha bakiznak, azt is elismerik, szóval a fenti kivételével meg vagyok elégedve velük. Azt viszont sajnálom, hogy nincs külön boxutca magazin a TV-ben, illetve hogy a a neten követhető csak utólagos elemzések. Sajnos az M2 elgyerekítése miatt még oda se menekülhetnek, de én jobban örülnék, ha ez a TV-ben menne akár ugyanilyen interaktívan.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ami a technikai javaslatot illeti, sajnos nem tudok az átlátszóságon változtatni. Ha lehet, azt nem tudom hol lehet csinálni. Tavaly gyakran sötétítettem a háttérképet, ezt elég sötétnek éreztem magában is, de akkor majd korrigálom.

      Igen, egyetértek abban, hogy a McLarentől várható egy felkapaszkodás, ahogy tavaly a Ferrari is szívós munkával bajnokesélyessé küzdötte fel magát.

      Azzal is egyetértek, hogy Szujó néha kicsit erőlteti a hangulatfokozást a kiabálással, ami hülyén veszi ki magát. Nem baj, ha egy kiélezett szituációban a riporter felemeli a hangját, de az nagyon szerencsétlenül hangzik, amikor ezt valaki erőltetni próbálja.

      Törlés