One of the toughest races (Singapore)

Az egyik legnehezebb verseny (Sebastian Vettel)

Már az időmérőn jól látszott, hogy Szingapúrban két pilóta, a későbbi győztes, és a pole pozíció megszerzője lesznek azok, akik uralják a hétvégét. 1 másodperc közeli előnyük csak Maldonado lassan szokásos váló kiugró eredményeinek egyike, és Vettel nem csak a tökéletestől, de saját korábbi Q2-es teljesítményétől is elmaradó köre miatt nem volt annyira szembeszökő az időmérő végén. Ám aki a Q2-t is követte, az már ott dörzsölgethette szemét, hogy vajon hol találtak ezek ketten ennyi előnyt, míg a többiek nagyjából hasonló tempóra voltak képesek. Ezért igazán sajnálatos, hogy Lewis önhibáján kívül volt kénytelen kiállni a versenyből, hiszen a pályán maradó riválisok már nem jelentettek komoly kihívást a Red Bull német versenyzőjének, rutinszerűen húzta be a győzelmet, megfosztva bennünket a Hamiltonnal egész versenyen át tartó párharc ígéretétől. Hiszen amíg versenyben voltak, bár az angol irányított, és szépen őrizte a helyét, Sebastian kitartó buldogként – vagy ha tekintettel akarok lenni sebességükre, fáradhatatlan agárként – üldözte, és nem engedte neki, hogy komoly előnyt autózzon ki.



Bár az időmérőn mutatkozó fölény a futamra nagyobb különbséget vetített vetített elő (olyasmit amit az első 3-4 körben meg is tapasztalhattunk, de ne feledjük, hogy a dél-kelet ázsiai futamon a gumival való helyes gazdálkodás talán fontosabb, mint az évben bármikor. Ez a verseny az, ahol az etapok közötti gumitaktikán túl megjelenik az etapon belüli gumitaktika is. Már az első kiállásig megmutatkozott az a tény, hogy a gumik képesek ugyan jobb sebességre kevés körön keresztül, ám egy egész etap alatt nem. Így mindenki eldönthette, hogy az etap elejét hajtja meg, és a végén veszít a tempójából, mint éllovasaink az első körökben, vagy kíméli abroncsait amíg azok frissek, és a következő csere vagy éppen a befutó előtt vág ki egy huszáros hajrát. Az utóbbit választó Button és Alonso is számottevően tudott faragni hátrányából mielőtt az első kiállásukra sor került volna.

Alonso ezen a versenyen pontosan azt csinálta, amire szüksége van, hogy elhódítsa harmadik címét. Nem ugrált, nem vállalt kockázatot, a pozíciót gyakorlatilag végig tartva, a teljes első sor kiesésének hála beosont a dobogósok közé, hogy aztán az újabb 15 pontocskát önthesse a korábban összegyűjtött termetesebb halom tetejére. Ennél sokkal több az ő versenyében nem is volt.

Ahogy a dobogósok esetében nem, úgy a mezőny maradékának pozícióiban már komoly szerepet kapott a két egymást követő biztonsági autós fázis köszönhetően a mezőny két legkevésbé profi versenyzőjének, és Schumachernek hála. Furcsa látni, hogy Michael tavaly is pontosan ugyanilyen hibával esett ki, talán a meleg, talán a sötét, de az biztos, hogy ez a pálya soha nem fog kedvencei közé tartozni.
Azért vált a két biztonsági autós szakasz ennyire perdöntővé, mert míg korábban a két illetve három kiállásos taktikák közel pariban voltak erősségüket tekintve, addig a felvezető autó mögött rótt köröknek és a futam idő előtti leintésének hála a gumik csupán annyi terhelést kaptak, mintha a verseny 6-7 körrel lett volna rövidebb. Márpedig nem kell komoly stratégának lenni, ha ki akarjuk találni a három illetve két kiállásos versenyzők tempókülönbsége kinek kedvezett volna ezeken a zárókörökön. A futam korábbi szakaszában egy körön 3-4 másodperc hátrány is kialakult egy kopottabb és egy friss abroncsokon versenyző pilóta között.
Így viszont azok kerültek komoly lépéselőnybe, akik eredetileg egy kissé eltolt 3 kiállásos taktikán mozogtak, nem voltak kint a második cseréjükön az ominózus 34. körig. Ők itt mérsékelt időveszteséggel válthattak lágy gumikra, remélve, hogy a biztonsági autós fázis miatt azzal már a verseny végéig kibírhatják. Persze ha ez a szakasz valamivel rövidebb, és nem követi szinte azonnal egy újabb, akkor ez a taktika komoly kockázatok rejtett volna magában, de mint tudjuk a sportban nincs ha, jött a hétszeres világbajnok letarolta a Toro Rosso fiatal tehetségét, amivel nem csak újabb haladékot kaptak a frissen 2 kiállásra váltó pilóták, de egyenesen a teljes versenytávból is spóroltak két kört.

Ennek a kavarodásnak lett a nagy győztese a három „R”: di Resta, Rosberg és Räikkönen a dobogó utáni helyeket megszerezve, illetve nagy vesztese Webber, akinek a sovány tizedik hellyel kellett vigasztalódnia, miután honfitársát már nem tudta lehagyni a hajrában. Itt érdemes talán említést tenni róla, hogy elhangzott az évad első, de feltehetőleg nem utolsó csapatutasítása is. Kár ez ellen berzenkedni, bolond az a csapat, ahol ezt nem alkalmazzák. Ne feledjük a 2007-es év intő példáját.

Van itt még két versenyző, akiről szót érdemes ejtenünk. Massa az első körben defektet kapott, és olyan lassan tudott visszavánszorogni a boxba, hogy még a szárnycsere ügyében kilátogató Petrovtól is 20 másodperc elmaradással tudott nekilátni a folytatásnak. Az ekkor megszerzett 24. helyét és 80 másodperc feletti hátrányát aztán a futam végéig 8. helyre, és 43 másodperces hátrányra tudta javítani, ami annak ellenére figyelemre és dicséretre egyaránt méltó teljesítmény, hogy ebben a biztonsági autós szakasz is segítségére volt. Figyelembe véve Felipe utolsó két futamát, és Fernando dicsérő szavait, az esély egyre komolyabb arra, hogy a jövő évben is a Ferrarinál versenyezhet. Márpedig számára ez a visszavonulás egyetlen alternatívája.
A másik versenyző akire kitérnék az a Timo Glock, aki a 12. helyet megszerezve az amúgy csak ágyútölteléknek használt csapatok között a legjobb, 19. helyre ugrott a tabellán, mindkét Caterhamet megelőzve. Mindezt úgy, hogy a verseny végén Kobajasit és Hülkenberget is maga mögött tudhatta.

Búcsúzóul, pedig egy újabb Mezei idézet: „Nem figyeltem.”